Dono Te Libro

Könyvkiadó

"Csak akkor kapsz a könyvektől valamit, ha tudsz is adni olvasmányaidnak valamit.
Úgy értem, ha olyan lelket viszel feléjük, amely az olvasás párharcában
hajlandó sebeket kapni és adni, hajlandó vitatkozni, meggyőzni és meggyőződni."

Dono Te Libro

A Dono Te Libro Kiadó 2018-ban alakult. Helytörténeti és kordokumentum jellegű kiadványok, irodalmi munkák, novellás- és verseskötetek, gyermekkönyvek szerkesztésével, írásával, kiadásával foglalkozunk.

Kiadónk

Két jelentős sorozatot indítottunk útnak: az „Akik szolgálatra szegődtek…” című interjúkötetet, melyben az egyes megyékben szolgálatot teljesítő polgármesterek vallanak munkáról, elhivatottságról, lokálpatriotizmusról.

Minden település - a legkisebbtől a legnagyobbig - igyekszik írásos nyomot is hagyni maga után, s feldolgozni a múltját. A humán értékekre nagy hangsúlyt fektetnek, ugyanakkor pont azok a személyek, akik egyfajta katalizátorként vesznek ebben részt településvezetőként, róluk nincs vagy kevés információ áll rendelkezésre.

Ezt próbálta korrigálni az öt megyében megjelent interjúkat tartalmazó kiadvány, melyben egy magadott kérdéssor szerint haladva adtak választ és bővebb információt magukról a polgármesterek.

A másik kiadói sorozat a Szíve-Java képes album, mely egy többfunkciós kötet.
Mivel nagyon sokat változott a legtöbb település képe az elmúlt években, ez a kiadvány egy friss állapotot tükröz a fotókkal, s közvetít gondolatokat a leírások segítségével.

A keményfedelű színes kiadványban minden település négy oldalon jelenik meg, egy oldalnyi magyar és angol szöveggel, valamint 12 fotóval. A látnivalókkal kapcsolatos ajánlás, szöveges rész utal a település eredetére és korára, de a jelenről szól, bemutatja a mai arcát a városnak, községnek a legfőbb látványosságokkal: épületek, természeti értékek, események, rendezvények.

A kötet kordokumentum, értékes helytörténeti kiadvány, de igényes kiviteléből adódóan reprezentációs ajándék is.
A Szíve-Java album az ország valamennyi megyéjében készül, jelenleg Hajdú-Bihar, Pest, Veszprém, Heves, Somogy és Zala megye albumai elérhetők.

Sári Andrea

A Dono Te Libro Kiadó tulajdonosa vagyok, újságíró-szerkesztő, kommunikációs szakember.

25 éve dolgozom ezen a területen. Pályámat szülővárosom, Püspökladány helyi lapja, majd a Hajdú-Bihari Napló megyei újság tudósítójaként kezdtem. Városi televíziók szerkesztőjeként dolgoztam hosszú ideig, majd a Debrecen Televízió munkatársa voltam 12 éven át mint riporter.

2007-től 10 éven át a Püspökladányi Tájékoztató Központ igazgatójaként végeztem feladatom, mely idő közben kibővült a közművelődési intézményekkel is, így a művelődési ház, múzeum és könyvtár vezetője lettem.

Ebben az időszakban több kiadványt, könyvet készítettem szerkesztőként-szerzőként, s ez adta az ötletet ahhoz, hogy a könyvkiadás érdekes és izgalmas világába alámerüljek.

A 20 évnyi televíziós munkámból adódó kiterjedt kapcsolati háló révén megtapasztaltam, hogy nincs megfelelő számú és minőségű helytörténeti, kordokumentum jellegű kiadvány, mellyel a kisebb-nagyobb települések rendelkeznek. Ekkor indítottam útjára azt az interjúkötetet, sorozatot, melyben a településvezetők személyét ismerheti meg jobban az olvasó, túl a felszínen. Ez a kötet a Szolgálatra szegődtek… címmel jelent meg öt megyében. 2020-ban pedig a mára igen sikeres Szíve-Java sorozat első kötete jelent meg Hajdú-Bihar megyében, melyet azóta nyolc újabb album követett Heves, Pest, Somogy és Veszprém megyében.

Könyvkiadói munkám mellett három városi lap - Esztergom, Ács és Derecske - főszerkesztőjeként tevékenykedem.

Végzettségemet tekintve: kommunikáció szakon szereztem bölcsész diplomát, televíziós újságíró vagyok, 2016-ban a Századvég Politikai Iskola és a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatójaként képeztem magam tovább politikai kommunikációs tanácsadó területen.

Szolgáltatásaink

Könyvkiadás

Az „Akik a Szolgálatra szegődtek” interjúkötet öt megyében jelent meg: Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Heves.
A Szíve-Java kiadói sorozat első kötete Hajdú-Bihar megyében jelent meg, melyet azóta nyolc újabb album követett Heves, Pest, Somogy és Veszprém megyében.
Valamennyi megye albuma szerkesztés alatt áll, 2023 év végére terveink szerint elérjük a teljes országos lefedettséget.
A 2020-ban megjelent TOKAJ Szíve-Java képes albumot, a 2021. évben kiadott ESZTERGOM A DUNAKANYAR FŐVÁROSA képes kiadványt és a most megjelent HOLLÓKŐ Szíve-Java kötetet is a Dono Te Libro Kiadó jegyzi, de kiadtunk több verseskötetet, képeslapsorozatot és novellásgyűjteményt is.
Szerkesztői munkám alapelve, hogy a jelen értékeit a múlttal együtt mentsük át a jövőbe, és dacolva az új kor diktálta digitális trendekkel, fektessünk energiát és hitet a könyvekbe, mert a könyv kézzelfogható érték, ami nem a digitális világsztráda valamely mellékutcájában parkol, hanem élő, kézbe vehető, létező produktum.
És hiszem, hogy van jövője, hisz amíg Pompeii, Róma, a Vatikán vagy a mi hazánkban Vizsoly, Mátyás könyvtára, múzeumaink, kastélyaink, váraink évente milliókat vonzanak, akik az élő értékre kíváncsiak, addig a nyomtatott kiadványoknak, könyveknek is van létjogosultságuk.
Albumaink értéke megkérdőjelezhetetlen, hiszen eddig 500 magyar település kincseit, történelmét dolgoztuk fel bennük. Ám valódi értéküket talán nem is a jelen, hanem a jövő adja majd, ha valaki kézbe veszi néhány évtized múltával, és rácsodálkozik benne mindarra, ami mi vagyunk, a mai kor embere. Tervekkel, célokkal, tettekkel, munkával, eredményekkel.

Havilapok

Cégünk lapszerkesztéssel is foglalkozik. Önkormányzati újságokat szerkesztünk, töltünk meg tartalommal, interjúkkal, tudósításokkal, aktuális jegyzetekkel, eredménykommunikációval, helyi hírekkel, információkkal. Esztergom, Ács, Derecske önkormányzati újságjainak készítésben veszünk részt szakmai tudásunkkal, gyakorlatunkkal.

Egyéb tevékenységek

Beszédek írása, social média felületek gondozása, kommunikációs tanácsadás, kommunikációs tréningek, kommunikációs stílusok, tárgyalástechnika, konfliktuskezelés, településmenedzsmenti feladatok, településmarketing.

Megjelent kiadványaink

Akik szolgálatra szegődtek

Polgármester-portrék a Közép-Magyarországi régióból - Pest megye

Akik szolgálatra szegődtek

Polgármester-portrék az Észak-Alföldi régióból - Jász-Nagykun-Szolnok megye

Akik szolgálatra szegődtek

Polgármester-portrék a Közép-Magyarországi régióból - Hajdú-Bihar megye

Akik szolgálatra szegődtek

Polgármester-portrék a Észak-Magyarországi régióból - Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Somogyország Szíve-Java

Értékek, szépségek, élmények a megye településeiről

Veszprém Szíve-Java

Értékek, szépségek, élmények a megye településeiről

Pest megye Szíve-Java

Értékek, szépségek, élmények a megye településeiről

Pest megye Szíve-Java

Értékek, szépségek, élmények a megye településeiről 2.

Esztergom A Dunakanyar fővárosa

Magyarország első városa - Esztergom - A Dunakanyar fővárosa

Hollókő Szíve-Java

Értékek, szépségek, élmények az élő világörökségi faluról

Somogyország Szíve-Java

Értékek, szépségek, élmények a megye településeiről

Veszprém Megye Szíve-Java

Értékek, szépségek, élmények településeinkről

Hajdú-Bihar Szíve-Java

Értékek, szépségek, élmények a megye településeiről

Heves Szíve-Java

Értékek, szépségek, élmények a megye településeiről

Zala Vármegye Szíve-Java

Értékek, szépségek és élmények településeinkről

Győr-Moson-Sopron Vármegye Szíve-Java

Értékek, szépségek és élmények településeinkről

Baranya Vármegye Szíve-Java

Értékek, szépségek és élmények településeinkről

Kapcsolat

DONO TE LIBRO Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

4150 Püspökladány, Szent István utca 50.

donotelibro@gmail.com

+36306263103

Adószám: 26364267-2-09

Cégjegyzékszám: 09-09-029822, a Debreceni Törvényszék Cégbírósága nyilvántartásában

Veszprém Megyei Önkormányzat
Zala Megyei Önkormányzat
Somogy Megyei Önkormányzat
Heves Megyei Önkormányzat
Pest Megyei Önkormányzat
Jász-Nagykun Szolnok Megyei Önkormányzat
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hollókő Község Önkormányzata
Centerprint Nyomda Kft.
Exalon Fordítóiroda
Vincze László grafika
Ötvös-Varga Krisztina magyar nyelvi lektor
© 2024 Dono Te Libro Kft. - A weboldal létrehozását a MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY támogatta